Képek és történetek 5.

2020.06.03

Arany János nagyszalontai portréja

A KÉP ÜNNEPE. Barabás Miklós: Pyrker János László, József nádor és Arany János portréjának fogadtatása

(3. rész)

Szvoboda Dománszky Gabriella írása

Egy olyan kép-ünnepről szólnék, amely nem külsőségeiben volt jelentős, inkább a mű egyik méltatójában, aki a kedves jóbarát, írókollega, Jókai Mór volt. Az 1857-es év tavaszának nagy eseménye volt a Pesti Műegylet tárlatában Barabástól Arany János arcképének bemutatása, [1] amely Nagyszalonta tanácstermébe készült. [2] Arckép címen volt kiállítva a 13.-as számon, azonosítása Jókai kritikája alapján lehetséges. Aranyról, mint ismeretes, kevés egykorú képmás született, olyan pedig, amelyhez modellt is ült, feltehetőleg mindössze kettő: a szóban forgó Barabás portré, és 1862-ben az Izsó Miklós (Disznóshorváti, ma Izsófalva 1831-Budapest 1875) által mintázott, ma a Magyar Nemzeti Galériában található szobor. [3] Danielisz Endre, az Arany-emlékek kutatója szerint minden későbbi Arany-képmás e két mű után készült. [4] Majoros Valéria számolta össze, [5] hogy Barabás összesen nyolcszor rajzolta-festette meg a költőt, amelyek közül ez volt az első olajkép, a férfikora delén álló Aranyról.

Barabás ekkor túl volt élete kiemelkedő sikerén, a Meny megérkezése című kompozíciójáról készült műlap 1855-ös bemutatásán, amely a Pesti Műegylet megrendelésére készült. Ám azóta nem jelentkezett a tárlatokon, pedig állandóan felemlegették hiányát. Az Arany-portré felé már készülése idején nagy figyelem fordult, több híradás jelent meg róla a pesti sajtóban, és mikor 1857-ben a február - márciusi kiállításon megjelent, nagy a siker. A Pesti Műegylet tárlatai ebben az időben havonta jelentkeztek új anyaggal és az Arany János portré mindössze egy hónapig volt látható. Rövidesen elszállították a megrendelőkhöz Erdélybe, ahonnan már igen sürgették, maga Arany is érdeklődött iránta. Ezzel a festmény elkerült a magyar főváros közönségének szeme elől, és így szinte kihullott a magyar műkincsállomány számontartott értékei közül is. Ezúton szeretném felhívni rá a figyelmet, mivel azon túl, hogy a nagy költő hiteles képmása, a barabási életmű fontos része, a magyar realista-lélekábrázoló portréfestészet jeles darabja.

A festmény sötétbarna háttér előtt, egy díszes asztalka mellett ülve, térdig ábrázolja a költőt, életnagyságban. - A méret igen fontos, a kép esztétikai értékeinek teljes kibomlását nagyban elősegíti, az élethűség, a közvetlen valóság hatását a mű minden méltatója felemlegeti. A jelentős méret lehetőségeit tovább fokozza az óriási, klasszicizáló arany ráma, - ezt Barabás csináltatta - amely mind a mai napig megmaradt. A költő a festményen fehér pikémellényt, csokornyakkendőt és sötét ruhát visel. Egyik keze a mellette levő asztalkán nyugszik, amelyen szétszórt iratok láthatók, másik kezével térdére támaszkodik. 

Az ábrázolás energikus, tettrekész személyiséget sejtet, a kép pillantása elven, fiatalos, az arc dísze az óriási, selymes bajusz. A kép világos tónusa, a gyengéd földszínek alkalmazása az árnyékos fehér felületekkel szépen harmonizál. Az egész kép nyugodt méltóságot sugall, érezzük, hogy az ábrázolt személyiség jelentőségteljes egyén. A portré megfestetésére 1856 tavaszán hozott határozatot Nagyszalonta város tanácsa, a kezdeményező a költő sógora Ercsey Sándor, és barátja, Rozvány György. Dánielisz idézi Arany László szavait, aki szerint ,,Arany a maga jószántából sohasem készített arcképet; valami nógató alkalomnak kellett lenni, hogy elszánja reá magát." Nos, a szülőföld kérése egy ilyen - Arany számára igen kedves alkalom volt. Egy rangos, hivatalos képmás elkészítése a haza nagyjairól Barabás privilégiuma volt, ezért nem különös, hogy a nagyszalontaiak is rá gondoltak. 

Mint ismeretes Arany a szabadságharc után elkerült Nagyszalontáról, és 1851-től Nagykőrösön élt, a református gimnázium tanáraként. Nagyszalonta főbírája, későbbi első polgármestere Mezey Ferenc ezért levélben kérte fel a költőt, hogy arcképét a tanácsterem számára elkészíttethessék. Arany válasza rövidesen megérkezett: ,,Tisztelt Hazámfia! Valóban meglepő volt rám nézve Ön becses levele s első pillanatban nem tudám, mire határozzam el magamat. A mit én irodalmilag tevék, - daczára minden magasztalásnak - oly kevés az, hogy ilynemű megtisztelés szinte elpirít. De jobban meggondolva a dolgot engednem kell önök szíves felhívásának, mert itt nem a magam, hanem a köz érdeke forog fenn. Mennyi a panasz, hogy az illető községek nem tudják méltányolni jeleseinket; hogy »nem egynek sírján lengeti bús szél a feledésnek tüskebokrait.« Önök példája szívemelő kivétel, hiszem, remélem, hogy számos utánzókra fog találni... E nemes tett a közvélemény méltó elismerésével fog találkozni s én annak szülővárosomra, honfitársaimra nézve jobban örülök, mint magamra nézve a dicsőségnek, mely belőle netán rám is háramol. Isten éltesse Önöket, kik e dolog indítványozói, részesei valának! 

De egykedvű vagyok az iránt, mi ebből hiuságomat kecsegtetné; más részről úgy tekintem azt, mint kapcsát, zálogát a szeretetnek, mellyel szülőföldem [...] iránt mindenkor viseltettem. És e szempontból tekintve bír az előttem kiváló becscsel: azok közt lenni mindig, kiket szeretek és tisztelek, - képben legalábbha már valóságban nem lehet. S valamint nincs forróbb óhajtásom, mint az, hogy egykor szülőföldemen pihenhessek meg az élet terheitől: úgy nem lehet kedvesebb rám nézve azon érzetnél, hogy a kapocs köztem és honfitársaim közt nem hogy lazulna, sőt szorosabbá fűződik. Remélem, hogy a festés körülményeire nézve még fogom venni Önnek újabb levelét: óhajtanám, hogy az még a szünidő alatt megtörténjék, minthogy aztán el leszek foglalva. Fogadja Ön legszívesb baráti jobbomat s mind azok, kik e tárgyban vele közreműködnek, köszönetem s köszöntésemet! Tisztelő barátja Arany János." [6]   

A levélből érezni, hogy a megtiszteltetés igen jólesett Aranynak, de Danielisz utal rá, kissé feszélyezi az a tudat, hogy szülővárosa ,,...máris oly tisztelettel övezi őt, amilyen eddig az elhúnyt nagyoknak is csak alig-alig jutott osztályrészül."; [7] Ezután Arany megkapta Barabás levelét, amelyben a festő felkéri a modell-ülésre, sajnos a festő e levele nem ismert. Hogy Arany számára az akció mennyire fontos, azt az is mutatja, hogy bár pár hete volt a fővárosban ekkor ismét útra kél. A készülés körülményeiről Arany újabb leveléből értesülhetünk, amelyet sógorának írt. ,,Látod-e már, mily nagy csapás lett volna Szalontára, ha e szünidőt ott lenn töltöm? Ki ült volna Barabásnak
4 egész napig éjjel és nappal? Igazán, a dicsőség szép dolog, - de az ülést már kezdtem megunni. A kép azt hiszem jó lesz; de félek, hogy kissé vörösebbnek fogják találni, mint a minőnek engem rendesen ismernek. Barabás nem oka, - mert én Pesten, a sok lótás-futástól többnyire oly vörös vagyok mint a rák, úgyhogy azon tökmag színű pesti urak nem győztek bámulni eléggé, hogy mily egészséges falusi kinézésem van. Itthon, ha a szobában ülök, bizony sápadt legény vagyok én rendesen. Ezt a hibát lelhetik benne, egyebet nem gondolnám. A kép térdig - de ülő helyzetben van - Barabás hihetőleg kímélni akart, hogy ne álljak annyit, aztán meg az a katonai állás illik hősi személyhez, de magam forma tollrágó embernek jobb ülni. Jobb kézről íróasztal, könyvekkel, háttérben szinte kis könyvtár lesz látható - de ebből akkor még semmi sem volt. Mezey szomszédot köszöntsd nevemben, és mondd meg neki ezeket; valamint azt is, hogy a sületlen jelentés a lapokban nem tőlem eredt. Én nem akartam a dolgot dobra ütni, míg a kép el nem készül, - de óhatatlan volt, hogy meg ne tudják, mi járatban vagyok Pesten, s az újdondász sereg sietett kipletykázni. Persze azt hallották, hogy szalontai jegyző voltam, de azt, hogy ott is születtem, egyik se érte föl ököllel, s így a hirdetés oly formában esett, mintha a szalontai tanács nótáriusi érdemeimet akarná megkoszorúzni. Ez is szép volna, - de ha nem igaz." [8] Mint a levélből kitűnik, a modellülések alkalmával csak a figura készült el, a háttér megformálására később került sor. Sajnos a tervezett kis könyvtár elmaradt. Barabás megbízásokkal túlterhelt, a kép befejezése sokat késett. Arany decemberig várt, majd sógoránál érdeklődött, attól tartva, a késlekedés oka az, hogy nem fizették ki a képet. ,,...Apropos arckép: hazaért-e már? Nem hallok felőle Pestről egy darab óta semmit. Barabás, míg festette, mindig azzal mulattatott, hogy nem tom kinek, valami fő ispánnak a képét úgy rendelte meg nála ez s ez a megye, de mikor fizetni kellett, a megye sehol se volt, végre is a megtisztelt egyént szólította fel, hogy maga becsületéért fizesse ki, úgy is történt. Persze bíztattam, hogy itt nem forog fenn hasonló eset."; [9]  A szalontaiak február elejére várták a festményt, amelyet egy kisebb ünnepség keretében kívántak leleplezni, Tompa Mihályt, Arany barátját kérve fel egy köszöntő írására. De Tompa elhárította a kérést gyermeke betegsége miatt, Barabás pedig nem tudta elkészíttetni eddigre a díszes rámát, sőt azt is közölte, hogy szeretné a Pesti Műegylet következő tárlatán bemutatni a művet. Mindenesetre tudatták Arannyal, hogy a kép árát kiegyenlítették. Így a portré a február-márciusi tárlatban meg is jelent. Aranynak tetszett a  bemutatás: ,,...a kép, mint olvasom az újságból, még most is a műkiállításban parádézik. Ez annak a jele, hogy Barabás gondosan kidolgozta, s maga is elégedett vele, másképp nem fogta volna annyi értő szem bírálatának kitenni. S ez így jobb, mintha sietett volna nyakrafőre leküldeni. Én, persze, nem láttam készen; nem tudom mit csinált azóta neki." [10]  Ekkoriban Jókai Mór a Pesti Műegylet tárlatainak mértékadó kritikusa. A Vasárnapi Ujságban mint ,,Kakas Márton" rátalált egy hangra, ami más, mint minden addig ismert száraz elmélkedés, vagy lapos ismertető. Szarkasztikus stílusa, józan  elfogulatlansága különös jelentőséget kap a tudálékos és fellengzős művészeti írások közepette, sőt, néha azok paródiájaként hat. Belőle hiányzik a kritikus, a művész, és a közönség kapcsolatát általában jellemző ,,latens agresszivitás", a művészeket támogatja, a közönséget tanítja, és nem tartja magát tévedhetetlennek. Neki nem imponál semmiféle nagyság,  bombasztikus nemzeties küldetés. Gyakran túllép a képzőművészeti alkotások interpretációjának elemi fokán, elemez, összefüggéseket keres, de ezt oly humorosan és magától értetődően teszi, hogy a közönség észre sem veszi, hogy meggondolkodtatják. Figyelmet fordít a szaknyelvre, kár, hogy nem többet. Valószínűleg ő használta először képzőművészeti vonatkozásban a ,,lélekrajz" kifejezést. Néha szinte megeleveníti a képet, mint ez esetben is. Kakas Márton nagy jóérzéssel közelít a költő portréjához, egész kis életképet kanyarít hozzá: ,,Itt vagyok biz én megint, ha kidobnak is. Már pedig most bátrabban léptem be, minthogy a legelső szobában egy ismerősömmel találkoztam; a ki nem más, mint Arany János, ott nézett rám a szögletből az ő jó szelid arcával, a hogy odahaza szokott fogadni s kezet rázni velem és megkérdezni: ,,hogy vattok otthon? Ezt most mind nem tehette, minthogy oda van festve egy vászonra Barabás Miklós ecsetje által, a ki csak azt nem adta meg neki, hogy megszólaljon." [11] Nos így ír le egy képet egy író. Láttán, - és Jókai szavaiból ítélve - Barabás az ötvenes évekre portréfestészetében eljutott a realizmusig, annak egy finom, a lélekábrázolásra koncentráló, bensőséges válfajáig. Kár, hogy Kakas Márton rövidesen felhagyott a képzőművészeti kritikákkal, mivel nem volt megelégedve a magyar művészet fejlődésével, rosszat pedig - mint említi - honfitársairól nem akart írni. A kép Nagyszalontára szállítását Rozváry András - Arany barátja - és Csáky György vállalta, de csak Szonokig vitték, a Tisza áradása miatt, és így csak 1857 áprilisában került rendeltetési helyére. A festmény további sorsáról Ercsey Sándor Arany sógora tudósít, aki a legtöbbet forgolódott az ügyben. Neki és a nagyszalontaiaknak is nagyon tetszett a portré: ,,A kép nagyon szépen van festve és annyira élethű, hogy mi ,,adjon isten jó napot"; mondtunk neki; de én egy kissé nagyobb formátumúnak gondoltam. Egyébiránt mind a kép, mind rámája oly nagyszerű, hogy az a szalontai alacsony városházba egyáltalán nem fog illeni. A Caszino épületébe talán jobban lenne alkalmazható. De ez a szalontai Caszino a legnagyobb mértékben pang, s csak fejér hollóként lát egy-két embert." [12]  

A kép leleplezésére június 1-én került sor, amely ,,Arany természetével és egyéniségével összhangban - különösebb ováció nélkül folyt le." [13] Mint Ercseynek a költőhöz írott leveléből megtudjuk, ,,..Mint az újságok is közölték, folyó évi június 1-én ment végbe az arcképleleplezési ünnepély, mely is annyiból állott, hogy a Caszinoban egy igen csinos kis bál tartatott, és ezen alakalommal a kép, megkoszorúzottan, ki lőn függesztve. Azonban, igen okosan, minden szónoklatok vagy szavalások elmaradtak, minek egyik oka az volt, mert Szalontáról kifogytak a Demosthenesek. E bál elmúlta utáni napon az arckép a városházához áthozatván, (Csonkatorony) azóta itten, állandó tartási helyén kifüggesztve van..." [14] Aranyt kissé feszélyezte a képállítás aktusa, és ennek többször is hangot adott, Tompának, Ercseynek írt erről: ,,Örvendek, hogy az arckép história nem történt nagyobb lármával, bár ennyi is elég zajos. Valahogy oly formán érzem magam, mikor erről hallok vagy olvasok, mintha már nem is volnék én, én; mintha mindez halálom után történnék. Van benne valami halottias. Szinte félek, ha majd Szalontára megyek, hogy fog bámulni és lesni az ifjabb nemzedék, mint valamely - múmiát. S e tekintetben örvendek, hogy Szalontáról a ,,Demosthenesek kifogytak", mert nem szeretném, ha lármát ütnének velem, ha szónoklatokat, toastokat etc. kellene hallgatnom s azokra felelgetnem." [15]  A kép sorsa ezzel nem zárult le. [16] 



Barabás majd negyedszázad múlva e művéhez fordult vissza, mikor 1884-ben, a Tudományos Akadémia megrendelésére kellett elkészítenie a megboldogult Arany reprezentatív képmását. [17] Ezért van, hogy a késői képen is a java kora beli Arany tekint ránk, megőrizve az örökkévalóságnak mind a költő mind a festő emlékét. 

A későbbiekben az Arany portré lassan feledésbe merült, belepte a por, meg is sérült, még a költő életében. A költő születésének 200 éves évfordulójára történt meg felújítása, minek során újra Budapestre került, és a Petőfi Irodalmi Múzeumban restaurálták. A mű ma teljes pompájában megtekinthető eredeti helyén, a nagyszalontai Csonkatorony egyik termében, és ezek után bizton megtalálja méltó helyét a magyar műalkotások sorában.



2020-ra új kulturális központ létesül a nagyszalontai Arany János- Emlékmúzeumnak otthont adó Csonkatorony mellett található Arany-palotában. Az intézmény kiállítási tárgyait a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) munkatársai restaurálták . A 25 tárgy között bútorok és személyes használati tárgyak voltak, többek között Barabás Miklós 1856-ban festett Arany János-portréja is.

[1] Pesti Műegylet 1857. február 15-március 15.-i tárlata. Az Arany-portré feltehetőleg a 13. számú kép, a katalógus az ábrázolt nevét és az árat nem közli.

[2] Barabás Miklós: Arany János, 1856, v. o. 125x100 cm. Ma a nagyszalontai Arany János Múzeumban, a Csonkatoronyban.

[3] Izsó Miklós: Arany János mellszobra, 1862, gipsz, 59 cm, felitat: ,,ARANY J." Jelzés hátul: ,,I. M. TULAJDONJOGA 1862" MNG, ltsz: 75.94.

[4] A kép történetét DÁNIELISZ Endre: Arany emlékek Nagyszalontán, (Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1984.) című művében dolgozta fel. (71-78. o.) Az írást mint alapvető forrást használtam. A műre KOROMPAY János hívta fel a figyelmemet, amelyért ezúton köszönetet mondok.

[5] A Magyar Tudományos Akadémia és a  művészetek a XIX. században. Szerk.: SZABÓ Júlia, MAJOROS Valéria. Budapest, 1992., kat. 88. tétel, 163.



























[6]  DANIELISZ szerint a költő válaszlevelét MÓCZÁR József tette közzé először Nagyszalonta 1606-1906 című művében, fakszimilében. Mivel hasonló, a Barabás életműhöz kapcsolódó dokumentumok nemigen ismertek, ezért itt magam is fontosnak tartom közlését.

[7] DANIELISZ 1984, 77.












[8] Arany kritikai kiadás, XVI. k. 765-766. DANIELISZ 1984, 4. j.






[9] 1856 dec. 10. Hátrahagyott iratok és levelek I. köt. DANIELISZ 6. j.





[10] 1857 márc. 12. DANIELISZ 8. j.










[11] Politikai Újdonságok 1857. 9. sz. márc. 4. 72-73. (JKK nem közli.)








[12] Ercsey levelének kelte: 1857 ápr. 27, letéti helye: Arany János Emlékmúzeum, Nagyszalonta.  

[13] DANIELISZ 1984, 76.


[14] Ercsey levele Aranyhoz. kelte: 1857 jún. 26. Arany János Emlékmúzeum, Nagyszalonta. 




[15] Arany levele Ercseyhez. kelte: 1857 júl. 1. Arany János Emlékmúzeum, Nagyszalonta.

[16] A kép még a XIX. sz. végén, a városházán tisztázatlan körülmények között megsérült, egy egzaltált férfi mintegy 40 cm-es vágást ejtett rajta, amely a mai napig látszik. (látszott a cikk írásakor, 2005-ben) A sérülést maga Barabás hozta helyre. 1885-ben a város átadta az Arany Emlékszoba gyűjteményének, majd 1899-ben a Csonkatoronyba, az Arany Emlékmúzeumba került. DANIELISZ, 1984, 78.

[17]  Barabás Miklós: Arany János, 1884. vászon, olaj, 157x115 cm, jelezve lent jobbra: ,,Barabás M. 1884" Budapest, Magyar Tudományos Akadémia, Azonosítási szám: 13.

Nemzeti Portrétár
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el