Képek és történetek 1.
Az igazi túlélő
Az életmű katalógushoz gyűjtve össze a képeket, a projekt eljutott abba a fázisába, amikor átlépve Magyarország határait a környező országok múzeumaiban rejlő Barabás képek felkutatásába kezdtünk. Így került be immár a katalógus gyűjteményébe a betléri Andrássy kastély egyik remekműve, Barabás Miklós Wieland Arankát ábrázoló festménye. Ebben a cikkben erről a festményről olvashatnak.
A szóban forgó képet Barabás Miklós 1882-ben, művészi pályája késői korszakában festette, és egy hatéves kislányt ábrázol. Báró Wieland Arankának, akit a festményen látunk, semmi köze nem volt az Andrássyakhoz, portréja sem az Andrássy-gyűjteményből származik, igen kalandos utat járt be, míg Betlérre került. A festmény sorsa bizonyos értelemben és mértékben a felvidéki magyarság huszadik századi hányattatását is szimbolizálja.
A kis Wieland Aranka a család farkasfalvi szép kastélyába született, és ott cseperedett fel. Az apa, báró Wieland Artúr a felvidéki nemesség körében tekintélyes arisztokratának számított, olyannyira, hogy 1914-től ő volt Szepes vármegye főispánja. Az anya, Probstner Anna, nagy múltú lőcsei família leszármazottja, még csak tizenhét éves volt, amikor férjhez ment a nála tíz évvel idősebb Wieland Artúrhoz, és megszülte első gyermekét. Összesen tíz gyermeket hozott világra, Arankát harmadikként.
Wieland Aranka 1896-ban, húsz éves korában ment feleségül a nála tizenöt évvel idősebb Kováts Gézához. Férjhez menésével az őt ábrázoló Barabás-festmény átköltözött új otthonába, a nádasdi kastélyba, ahol szintén a szalonban, a zongora fölött helyezték el. Ott lógott háborítatlanul közel egy fél évszázadon át, egészen 1944-ig. A Kassától 22 km-re található Abaújnádasdot magyarok és szlovákok egyaránt lakták. A legtekintélyesebb birtokosnak, úgy ezer holddal, Kováts Géza számított, kastélya a falu közepén, egy dombon állt.
A nádasdi kastély úrnője, Wieland Aranka kétségkívül rendkívüli személyiség volt, nehéz helyzetekben - és ilyen bőven akadt hosszú élete során - férfiként állt helyt. A Felvidék visszacsatolása és '44 között, már hatvankilenc éves volt és özvegy. A front egyre közeledett. Mivel Kassa stratégiai fontossággal bírt, mindenki számára egyértelmű volt, hogy súlyos harcoknak néznek elébe, és az is, hogy Nádasd bele fog esni a frontvonalba. Tapintható volt a félelem, aki tudott, menekült. Lóri fia a feleségét és hat gyermekét beköltöztette Kassára, mondván, hogy ott mégiscsak biztonságosabb. Egyre sürgette az anyját is, hogy meneküljön, ő azonban megmakacsolta magát és nem akart mozdulni. December 18-án aztán nagy nehezen rászánta magát, hogy bemegy ő is Kassára. Négy szekérre felpakoltatta az értékesebb holmikat, másnap reggel akart indulni. Miért, miért nem, a szakácsné a megpakolt szekerek egyikéről két dolgot levett: a varrógépet és a Barabás-festményt. E kettő kivételével minden odalett, másnap reggel az éppen bejövő oroszok a négy megpakolt szekeret elhajtották.
Kezdetét vette a pusztulás. A nádasdi kastély a tűzvonalba esett. A kastélyba az oroszok szállásolták be magukat, és mint oly sokfelé, itt is a nagyebédlőbe kötötték be a lovakat, fölszedték a parkettát, és a szalon közepén tüzet raktak belőle. Égettek mindent, ami égett, még a szobák ajtaját is eltüzelték.
Miután a front továbbment, az ebédlőben és a szalonban bokán felül ért a lótrágya és a szalma, széttépett könyvek, összetört bútorok hevertek szerteszét. Az oroszok fosztogatását a front után a helyi lakosok folytatták. Ami még mozdítható volt, azt vitték. Valaki a Barabás-festményre is szemet vetett, de nehéznek találhatta, miután megunta cipelni, egész egyszerűen elhajította. A parkban találták meg, egy bokor aljában. A többi festmény, a családi arcképekkel mind odalett, ez az egy menekült meg.
Wieland Aranka Lóri fiával és annak családjával a háború után is Nádasdon élt. A kastélyt a birtokkal együtt elvették tőlük, lent, a majorsági épületben húzhatták meg magukat, ott alakítottak ki az ő számára is egy szobát. A kastély, amely az otthona volt, a szeme előtt pusztult el, vált a földdel egyenlővé.
Wieland Aranka semmit nem tehetett sem a front alatt, sem utána az övéi és javai megmentése érdekében. Azon kívül, hogy már a háború alatt is idős, beteg ember volt. Halála után a kislányként őt ábrázoló Barabás-festmény Tornagörgőn élő unokájához, Annához került. A család a '70-es években döntött úgy, hogy eladja azt, és az árából helyrehozatja a családi sírkertet Nádasdon. A képet a kassai múzeumnak ajánlották fel, végül azonban a szlovák állam vásárolta meg, majd restauráltatta, és Betléren az Andrássy-kastély arany szalonjában állította ki. Ott látható ma is.
A bejegyzés alapjául a Vörös Postakocsi online blogon közzétett, Kováts Judit cikke szolgált: