Divat és szerepképek

Az első magyarországi - még német nyelvű - divatlap, a Spiegel (für Kunst, Elganz und Mode) 1828-tól jelent meg ugyan, de csak 1831-től közölt hetenként egy divatképet s küldte el előfizetőinek. Mátray Gábor Regélő-je csak két évvel később indult, divatrovatának illusztrációin előnyben részesítette a magyaros viselet bemutatását. Társlapja, a Honművész volt az első lap, amely színpadi szerepképeket közölt illusztrációként. A Regélő 1842-től Pesti Divatlap névvel jutott el a közönséghez. Csaknem egyidejűleg vált ismertté a Honderű, amelynek divatképeit Perlaszka Domokos rajzolta és metszette, párizsi minták után. A lap olykor az eredeti francia rajzokat is mellékelten sokszorosított változatban. A Divatcsarnok 1853-tól, a Napkelet 1857-től, majd a Nefelejts 1859-től már a forradalom és szabadságharc utáni időszak legismertebb képeslapjai. Barabás Miklós divatképei is jórészt ezekben jelentek meg litografált illusztrációként. A kompozíciók nem nagyon tértek el a legkorábbi, harmincas évekbeli divatképek jellemző vonásaitól: általában párokat ábrázolnak (két nő, vagy nő és férfi), a különbség inkább a környezet bemutatásában mutatkozik meg - míg az előbbiek inkább szobabelsőben helyezték el az alakokat, Barabásnál tájháttér előtt is láthatjuk őket. Lényegesebb a különbség abban a tekintetben, hogy Barabás kőrajzai egyre inkább közelítettek az életképi jelenetek megoldásaihoz, ezzel mintegy átmenetet jelentve a hatvanas évektől általánossá váló divatkép-típushoz, amelyen már egész csoportok láthatók, nem ritkán báli- és szalon jelenetek, vagy egyéb életképek szereplőiként. Barabás - akár "tánczvigalmi divatkép"-et, vagy más jelenetet mutatott be - mindig nagy gondot fordított arra, hogy az öltözékek részletei mellett az ábrázoltak gesztusai, mozdulataik, az egész kis jelenet hiteles és vonzó legyen. Mind a korábbi, mind pedig a későbbi divatképek nélkülözték ezt a jellegzetességet, ezért is voltak annyira kedveltek Barabás lapjai, jóllehet más műfajú műveihez képest szerényebb mennyiségben készültek.

1837-ben nyílt meg a Pesti Magyar Színház. Ugyanebben az évben kezdték el építeni a Nemzeti Múzeum épületét. A két fontos - ha nem a legfontosabb - nemzeti intézmény létrejötte elválaszthatatlan volt a korszak képzőművészetétől, művészeti életétől, ha némileg más-más vonatkozásban. A színjátszás irodalom és képzőművészet egybefonódását példázta; a darabok szövege az előadásukhoz szükséges díszletek és jelmezek segítségével lett élő, érthető és teljes. A műfajok is a képzőművészettel párhuzamosan formálódtak - a nemzeti múlt bemutatására a történelmi dráma és opera tűnt alkalmasnak, míg a jelen a társadalmi színművek, a vígjáték, népszínmű szereplői által vált átélhetővé. Festészeti párhuzamként a történelmi festészet és az életkép említhető. Az új színház nyitó előadása Vörösmarty Mihály "Árpád ébredése" című darabja volt. Az első évadban  bemutatott művek témája a legtöbb esetben történelmi (a legjelentősebbek Kisfaludy Károly - Stibor vajda, Kemény Simon című darabjai, Szigligeti Ede Vazulja, Vörösmarty Marót bánja, Carl Theodor Körner Zrínyije például).

A jelmezek mintájául a nemzeti viseletnek tartott magyar díszruha szolgált, népi figurák esetében pedig az ekkoriban már viszonylag nagy számban ismert népi viselet albumokat (Joseph Heicke, Bikessy Heinbucher József sorozatait), illetve a különböző heti- és havi lapokban mellékletként kiadott népi viseletképeket használták. Bánk bán, Hunyadi László, Mátyás király, Zrínyi Miklós ruhái a XVII-XVIII. századi öltözékeket utánozták - mente, dolmány, szűk nadrág, csizma, süveg, díszkard. A női magyaros viselet - fűzött derék, bő szoknya, kötény, párta vagy főkötő - hasonlóképpen a megelőző két évszázad divatján alapult. A legkorábbi, az 1830-as évektől megjelenő - lapok színezett acélmetszetek voltak, leggyakrabban Vidéky (Kohlmann) Károly, Tyroler József műveiként, a litográfia pedig Barabás Miklós révén terjedt el és vált egyre kedveltebbé.

A színészportrék, színházi jelenetképek leggyakrabban a divatlapok - elsősorban a Honművész és a Pesti Divatlap - mellékleteiként jelentek meg. Vahot Imre a Pesti Divatlap Barabás Miklós rajzai után Walzel Ágost Frigyes által sokszorosított litográfiái mellett egy "Nemzeti színpadképek" sorozatot is kiadott. A Spiegelben (1828-52) is adtak közre illusztrációkat, valamint a Der Ungar mellékleteként. A legtöbb grafika a negyvenes évek közepén jelent meg, illetve az ötvenes évek második felében. Az ötvenes évek elején a korszak egyetlen színházi lapja a Délibáb (1853-54) volt. Később a Hölgyfutár és a Napkelet (1857-62), a Divatcsarnok, a Nefelejts (1859-1875) közölt nagyobb számban szerepképeket. Olykor, különleges események, évfordulók, színházi jubileumok, vendégszereplések kapcsán önálló lapok is megjelentek. Szokatlanul kevés az olajfestmény a színpadi szerepképek műfajában, s ez talán nem véletlen, hiszen a közönséget ennyire közvetlenül igénylő képtípusnak sokkal megfelelőbb volt a grafika. Barabás Miklós Schodelnét ábrázoló híres festménye kivételnek számít.[1]

Az egyetlen a Történelmi Képcsarnok gyűjteményében őrzött Barabás szerepképek, színpadi jelenetek közül, amely valóban jelenet, életképszerű kompozíció 1853-ban készült és Czakó Zsugmond "Végrendelet" című drámájának illusztrációja "Zongorajelenet" címmel. [2] A negyedik felvonás negyedik jelenetét bemutató acélmetszet lehetne akár egy biedermeier zsánerkép is - a szereplők túlzott mimikája, gesztusai azonban arról árulkodnak, hogy a képhez szöveg is tartozik, azaz drámaillusztráció. A bemutató 1845 nyarán volt, a darabot Lendvay Márton rendezésében adták elő, a főszerepeket Lendvay Márton, Laborfalvy Róza és Komlóssy Ida játszották. Barabás rajza a következő évben készült, és a Der Ungar című lap mellékleteként jelent meg először, német felirattal, s csak jóval később adták közre a Délibábban.

Lendvay Márton Bánk bán szerepében látható az 1845-ben Walzel Ágost Frigyes által sokszorosított kőrajzon. [3] Katona József szomorújátékát 1839-ben mutatta be a Pesti Magyar Színház. Lendvay jelmeze akár egy keleti uralkodóé: fején bojtos, tolldíszes süvegszerűség, hajába gyöngyfüzért fontak, öltözéke gazdagon díszített, anyaga burjánzó növényi mintázatú. Az orientális divat hatása érzékelhető egyfelől, ezt a benyomást ruhája, ékszere mellett még dús fekete szakálla, sötét haja is erősíti, másrészt bizonyos motívumok - a köpenyt összefogó ötvösműves lánc, öve, díszkardja és csizmája a XVII. századi ősgaléria portrék jellemző viseletét idézi. Az utóbbi képek hatása erősebb az Egressy Gábort Mátyás király szerepében bemutató lapon, itt inkább egy nemesi, mint uralkodó portré típusát idézi fel Barabás, csupán a hermelines palást jelzi az uralkodói rangot. [4] Bartha János Carl Theodor Körner szomorújátékának Zrínyijeként hasonló jelmezben jelenik meg, balját esküre emeli, jobbjában kivont kardja. [5] Az 1837-ben bemutatott darab témája Szigetvár ostroma, a jelmezeket Kostyál Ádám tervezte, nyilvánvalóan az eddig is jól azonosítható forrásokhoz visszanyúlva. A mente és a dolmány azonban már inkább a XIX. századi díszmagyar viselet darabjaira hasonlítanak, mintsem a XVII-XVIII. századi mintákra. A díszítőmotívumok formakincse, gazdagságuk pedig eltér mind a korábbi ősgaléria képek típusától, mind pedig a Barabás korabéli díszmagyartól. A Szentpétery Zsigmondot Zách Bódog (Felicián) szerepében bemutató litográfia bizonyos részleteiben visszatér a Bánk bán jelmezhez: a süveg és a gyönggyel összefont haj hasonlóak. [6]

Az előbbi típusa jól ismert volt Elias Widemann 1646-ban megjelent rézmetszet arcképcsarnokának portréiról, vagy akár a Batthyányiak XVII. századi rohonci ősgalériájának vezéreket bemutató festményeiről. Vahot Imre "A Zách nemzetség" című szomorújátékának bemutatója kivételesen egyidejű az illusztrációval. A jelmez hasonló Zrínyiéhez, a köpeny szabása, paszománydísze az alföldi pásztorokéra emlékeztet, s majd az ötvenes évek népéletképein lesz állandóan visszatérő motívum, grafikákon s festményeken egyaránt.

A szerepábrázolások egy másik csoportja külföldi szerzők történelmi témájú darabjainak főszereplőit mutatja be jelmezükben. E festői kosztümök egy-egy nép jellegzetes viseletét, pontosabban azok leglényegesebb vonásait gyűjtik egybe egy-egy rajzban, a már-már közhelyszerűen karakterisztikus motívumok segítségével. Ilyen a Füredit Figaróként bemutató kőrajz, vagy Fáncsy Don José de Santarem szerepében. [7] Mindkettőn a spanyol viseletről alkotott elképzeléseknek megfelelő öltözékben láthatjuk a színészeket: kis sapka, tollas, széles karimájú kalap, fehér ing, térdnadrág, bársony és csipke, hímzéssel és rátéttel. E csoportba sorolható még a Wolfot Edgar szerepében ábrázoló lap, hasonlóan széles karimájú, tollas kalappal, selyembélésű sötét köpennyel, buggyos combközépig érő szárú bársonynadrággal, bársonymellénnyel, fehér inggel. [8] Az Egressyt Gritti szerepében bemutató kőrajz jelmeze is egyfajta későközépkori-koraújkori nemesi öltözék rekonstrukció, eklektikus részletekből összeállítva. [9]

A férfi szerepképek egy másik, jól elkülöníthető csoportja a népszínművek színészeit ábrázoló lapok köre. A Szigetit mint Csizmadiamestert megjelenítő lapon szokatlan jelmezt visel a színész: csizmája és nadrágja akár egy huszáré, mindezek fölött azonban mintás selyemmellény, feltűrt ujjú fehér inggel, fölötte körgallér és fején cilinder. Körben a földön mesterségének attribútumai hevernek. [10] Réti Mihály a Nemesek hadnagya szerepében Nagy Ignác "Tisztújítás" című vígjátékából áll előttünk. E darabot nagyon sokan illusztrálták, népszerűsége, ismertsége és persze témája alkalmassá tette zsánerjelenetek megfogalmazására is illusztráció gyanánt. Az 1843-ban bemutatott komédia Barabás-féle szerepképe csak négy évvel később készült el, s a korszak betyárábrázolásait idéző figurát láthatunk rajta. [11] A vállra vetett mente, zsinóros mellény, bő ujjú ing, a bőr betétes és szegélyes nadrág gyakran megjelenik a népéletképeken, a tollas süveg talán kevéssé illik hozzá, szemben a kezében tartott faragott pipával. A legjellegzetesebb e lapok közül Szigeti József Viola szerepében. [12] Jól érzékelhető a litográfián, hogy viszonylag késői keletkezésű, az ötvenes évek második felében már jelentős hagyományokkal és kialakult kompozíciós típussal rendelkezett a népéletkép. Itt már nem csak egy jelmezbe öltözött figurát láthatunk, hanem környezete - a romos épület a háttérben, mellette felesége és fia sírja a fejfákkal - is megjelenik. Maga a színész elszánt arccal, puskáját szorongatva, mintegy mozgásban látható, s így a kép úgyszólván "elmeséli" a történetet. Az előző rajz viselete újabb, ekkor már nélkülözhetetlennek ítélt elemekkel - árvalányhajas pörge kalap, vállra vetett suba - bővül, megformálva a klasszikus betyárképet. Az 1851-ben bemutatott darab főszerepét maga a szerző játszotta el.

A női szerepképek kevésbé változatosak, mint az eddigiek voltak. A történeti előképek, minták itt mintha kisebb jelentőséggel bírtak volna. Az ábrázolások nagy része a biedermeier és a magyaros viselet körébe sorolható, olykor egymással is keverednek jellegzetességeik. A kivételek is csak a részletekben mások, mint például Kaiser Ernst Joséfa Jacques-Francois Fromental Halévy "Zsidónő" című operájának címszerepében. [13] Az orientális jelleg, az egzotikum a brokát ruha ornamentikájára, a csípőjére kötött sálra és turbánszerűen megkötött, gyöngysorokkal díszített fejkendőjére szorítkozik, de így is ez a nőalak és jelmeze a legkevésbé szokványos a női szerepképek sorában. Jóllehet az operát már 1842-ben bemutatták, Kaiser Ernst Joséfa csak 1856-ban lépett föl benne. Másféleképpen eltérő a szokásostól Schodelné Klein Rozália Norina szerepében Donizetti Don Pasquale című vígoperájából; parókás, rokokó ruhás dámaként. Ám ez a rokokó jelmez is sok részletében a XIX. század közepe divatjának jegyeit mutatja. [14] A klasszikusok, ez esetben Shakespeare drámáinak szerepképei közül Barabás két Júliája között tizenkét év a különbség. Lendvayné Hivatal Anikó szomorkás arcú kezeit összekulcsoló hősnője, fején mirtuszkoszorúval, biedermeier fehér selyemruhában, gyöngysoros karkötővel és nyakékkel maga a megtestesült szentimentális ártatlanság. [15] Fáncsy Ilka derékképéről már szinte meg sem mondanánk, hogy szerepábrázolás, öltözéke oly kevéssé tér el a kor divatos viseletétől, még a hajában viselt mirtusz és borostyánkoszorú is megjelenik az ötvenes évek sok női portréján, így például Joseph Weiner Erzsébet királyné képmásán. [16] A hímzett fehér ruha, a gyöngysor a nyakban méltó kiegészítői ennek a divatkép és a portré elemeit egyaránt tartalmazó lapnak. Hollósy Kornélia Meyerbeer "Hugenották" című operájában viselt jelmeze a századközép divatos ruháit idézi, a hozzá illő nyakékkel fejdísszel, hajviselettel. [17] A magyar történelem korai századaiban játszódó darabok szerepei módot adtak arra, hogy a magyaros női viselet különféle változatai, apróbb módosításokkal megvalósított típusai megjelenjenek a szerepképeken. Talán a leginkább lenyűgöző de la Grange Anna Szilágyi Erzsébet kosztümjében. [18] Vállán prémes, paszományos mente, ötvösművű csattal összefogva, alatta magyaros díszruha gazdag hímzéssel és gyöngydísszel. Fején gyöngyös főkötő hímzett tüllfátyollal, nyakában gyöngysor. A magyaros női díszruha e típusa a XVII-XVIII. századi ősgaléria portrék nemesi női viseletét utánozza. Lesniewska Lujza Gara Máriaként nagyon hasonló díszruhát visel [19] , s Hollósy Kornélia jelmeze sem sokban tér el tőle ugyanebben a szerepben. [20] Bulyovszkyné mint Mária királynő és Laborfalvy Róza mint Gertrúd középkori történelmi személyiségeket jelenítenek meg, jelmezük azonban kevéssé utal erre. [21]

Különösen az előbbi esetében furcsa ez, hiszen a Bartolo di Fredinek tulajdonított táblakép a Nemzeti Múzeum képtárában függött, s számos litografált változatban eljutott a közönséghez, azonban sem a jelmez, sem a hajviselet nem hasonlít a festményéhez. Laborfalvy Róza jelmezén pedig szinte semmilyen olyan részletet nem fedezhetünk fel, amely arra utalna, hogy tervezésénél figyelembe vették a szerep korát. Végül ismét egy példája a magyaros díszruhának Kaiser Ernst Joséfa jelmeze Császár György "Hunok" című operájában. [22]  A szerepképek Barabás életművében egy alig két évtizedes periódus - az 1840-es-50- es évek - jellegzetes művei. Kiválóan alkalmasak voltak arra, hogy portréfestői képességének e téren történő alkalmazása mellett az életkép műfajában elért sikereinek eredményeit is fölhasználja. Ezek a lapok egyszerre voltak a színészek arcképei, s az általuk eljátszott  szerepnek, vagyis történelmi, népi hősöknek a megjelenítései. Ha a korábbi kőrajzokat összevetjük a későbbiekkel, elsősorban kompozíciós változásokat érzékelhetünk: a környezet bemutatása is érdekessé vált, egyre több részlet utalt rá - ugyanakkor, főként a női szerepképek esetében bizonyos egyszerűsödés is észrevehető. Ezek egyre kevésbé különböztek a korszak átlagos portréitól, ennek részben oka volt az, hogy a női jelmezek gyakran hasonlítottak az akkor viselt öltözékekre. Stiláris tekintetben is nagyon jól azonosíthatók ezek a grafikák, a századközép egyéb Barabás műveitől semmiben sem különböznek, a finom, gyakran hízelgő jellemzés, a részletek pontos bemutatása, s a grafikai technika lehetőségeihez képest olykor bravúros festői hatások jellemzik őket. Nemcsak Barabás életművén, de a XIX. század művészetén belül egy viszonylag rövid időszak jellegzetes és sajátos ábrázolás típusának példái e képek.

[1] Barabás Miklós: Schodelné. 1852. Olaj, vászon, 158 x117 cm. 

[2] Barabás Miklós-Tyroler József: Zongora-jelenet. Papír, acélmetszet, 33,8 x 26,6 cm, ltsz.:58.3728 . A Délibáb 1853-as melléklete.

[3] Barabás Miklós-Walzel Ágost Frigyes: Lendvay mint Bánk bán. Papír, színezett litográfia, 30,8 x 21,6 cm, ltsz.: 61.135 A Pesti Divatlap Nemzeti Képcsarnokához készült 1845-ben.

[4] Barabás Miklós-Walzel Ágost Frigyes: Egressy Gábor mint Mátyás király. Papír, litográfia, 34,4 x 25 cm, ltsz.: 1213. A Pesti Divatlap 1847. évi melléklete.

[5] Barabás Miklós- Walzel Ágost Frigyes: Bartha mint Zrínyi Miklós. Papír, litográfia, 31,4 x 23,3 cm, lt.sz.: 874 A Pesti Divatlap 1846-os melléklete.

[6] Barabás Miklós-Walzel Ágost Frigyes: Szentpétery Zsigmond mint Zách Bódog. Papír, litográfia, 33,5 x 25,3 cm, l.tsz.: 61.69. A Pesti Divatlap 184-os melléklete.

[7] Barabás Miklós-Walzel Ágost Frigyes: Füredi mint Figaro. Papír, litográfia, 34 x 28,8,lt.sz.:1479. A Pesti Divatlap Nemzeti Színpadképe, 1847., Barabás Miklós-Wa lzel Ágost Frigyes: Fáncsy mint Don José de Santarem a Don Caesar de Bazan című drámában. Papír, litográfia, 30 x 19,8 cm, lt.sz.:58-3774. A Pesti Divatlap 1845. évi melléklete.

[8] Barabás Miklós-Walzel Ágost Frigyes: Wolf mint Edgar a Lammermoori Lucia című operából. Papír, litográfia, 35,5 x 25,8 cm, ltsz.: A Der Ungar 1847. évi melléklete.

[9] Barabás Miklós-Walzel Ágost Frigyes: Egressy mint Gritti Lajos. Papír, színezett litográfia, 29 x19 cm, ltsz.: 1845.

[10] Barabás Miklós: Egressy mint Csizmadiamester a Kísértet című népszínművében. Papír, litográfia, 38,3x27,6 cm, ltsz.: 2446 A Napkelet melléklete.

[11] Barabás Miklós-Walzel Ágost Frigyes: Réti Mihály a Nemesek hadnagya szerepében. Papír, litográfia, 35,7 x 26,7 cm, ltsz.: 2435. A Pesti Divatlap melléklete, 1847.

[12] Barabás Miklós-Rohn Alajos: Szigeti József mint Viola. Papír, litográfia, 42,5 x 30,6 cm, ltsz.: 2448. A Hölgyfutár 1857. VIII. melléklete.

[13] Barabás Miklós: Kaiser Ernst Joséfa mint Recha. Papír, litográfia, 50,9 x 35,4 cm, lt.sz.: 2404. A Napkelet 1858. III. melléklete.

[14] Barabás Miklós-Walzel Ágost Frigyes: Scholdené mint Norina a Don Pasquale című vígdaljátékban. Papír, litográfia, 34,6 x 21 cm, lt.sz.: 2439. 1846.

[15] Barabás Miklós-Walzel Ágost Frigyes: Lendvayné mint Júlia. Papír, litográfia, 32,6 x 23,9 cm, lt.sz.: 2432. A Pesti Divatlap 1845. évi melléklete.

[16] Barabás Miklós-Rohn Alajos: Fáncsy Ilka mint Júlia. Papír, litográfia, 41,5 x 27,5 cm, lt.sz.: 2397. A Hölgyfutár 1857. évi melléklete.

[17] Barabás Miklós: Hollósy Kornélia mint Királynő Meyerbeer "Hugenották" című operájában. Papír, litográfia, 42,3 x 27,6 cm, lt.sz.: 1752. A Hölgyfutár 1857. évi 18. melléklete.

[18] Barabás Miklós-Walzel Ágost Frigyes: Stankovitsné de la Grange Anna mint Szilágyi Erzsébet. Papír, litográfia, 58,4 x 40,1 cm, lt.sz.: 11798. Önálló emléklapként jelent meg 1850-ben.

[19] Barabás Miklós: Lesniewska Lujza mint Gara Mária. Papír, litográfia, 40 x 26,3 cm, lt.sz.: 2418. A Divatcsarnok 1853. évi melléklete.

[20] Barabás Miklós: Hollósy Kornélia mint Gara Mária. Papír, litográfia, 34 x 22,5 cm, lt.sz.: 1717. 1847.

[21] Barabás Miklós-Rohn Alajos: Bulyovszkyné mint Mária királynő. Papír, litográfia, 26 x 17 cm, ltsz.: 56.167. A Napkelet 1857. melléklete. Barabás Miklós-Walzel Ágost Frigyes: Laborfalvy Róza mint Gertrúd. Papír, litográfia, 33,5 x 23 cm, lt.sz.: 2415. A Pesti Divatlap 1845. évi melléklete.

[22] Barabás Miklós: Kaiser Ernst Joséfa Császár György Kunok című dalművében. Papír, litográfia, 35 x 23,2 cm, lt.sz.: 2404. A Hölgyfutár 1852. évi 1. melléklete.